Néprajzosok ismeretterjesztő filmet készítenek - elsősorban gyerekeknek - a paraszti kultúráról, a mindennapi életről a földeken. Elmennek Józsi bácsihoz is, és kérik, mesélje el egy átlagos napját.
- Hát, egy rendes nap úgy indul, hogy miután fölkeltem, iszom egy kupica pálinkát vagy egy pohár bort... - kezdi Józsi bácsi.
- Jajj, Józsi bácsi, nem lesz ez így jó! - szól közbe a riporter. - Ez a műsor gyerekeknek lesz. Amikor arról beszélne, hogy alkoholt iszik, mondja inkább, hogy elolvas egy könyvet!
- Hát, rendben van, aranyoskám. Szóval, fölkelek, olvasok egy verset vagy valami rövidet, aztán indul a nap. Megetetem az állatokat, olvasgatok egy kicsit, majd kimegyek a földre, mikor mit kell csinálni, kapálni, vetni, vagy ahogy jön.
De nagyon száraz lenne a mindennapi munka, így viszek magammal egy-két könyvet, oszt olvasgatok közbe'. Mikor jön a délidő, az asszony hozza az ebédet, s jó asszony, tudja, mi a dolga, hoz hozzá könyveket is. Megebédelünk, olvasgatunk hozzá, aztán folytatjuk a munkát.
Este, mikor már végeztünk a dologgal, hazafele betérek a könyvtárba, ott már várnak a régi cimborák, hát társaságban tovább olvasunk, míg aztán a könyvtár be nem zár. Akkor átmegyünk a Bélához, mert annak meg nyomdája van.

Valószínű, csak az újszülöttnek új ez a vicc. Amit én mondani akarok vele, hogy nem törekszem nemzetközi irodalmi versenyek rangos helyezésére, sem irodalmi Nobel-díjat nem szeretnék kapni. Nincs szükségem a kiváló designért járó kiadói díjakra, sem a tipográfia mesterségét nem akarom forradalmasítani.

Olyan könyveket szeretnék csinálni, amit jó olvasni.